A CSEND MÁGIKUS EREJE

A csend akkor válik igazán érdekessé a számunkra, ha spirituális keresőkké válunk. Ekkortól kezdjük el keresni az élet értelmét, mert meg akarjuk találni a választ arra kérdésre, hogy

„Ki vagyok én és mi dolgom ezen a világon?”

E kérdésre a választ először a külvilágban próbáljuk megtalálni. Keresünk egy eszmét, egy tant, amellyel azonosulva kielégítő választ tudunk adni a bennünket leginkább foglalkoztató kérdésekre, amely segít megszüntetni azt a kínzó hiányérzetet, amely a keresésre indított bennünket.

Sok-sok próbálkozás után rájövünk, hogy erre a kérdésre semelyik eszme, tan, vagy tanító sem adhat kielégítő választ számunkra, ezért befelé fordulunk, és saját magunkban kezdjük el keresni a választ a kérdéseinkre.

Ez a befelé fordulás pedig csendet és nyugalmat igényel, ezért ekkortól kezdve fontossá válik a számunkra a csend. Keresünk egy csendes helyet, ahol nyugodtan meditálhatunk és elmélkedhetünk. Kivonulunk a társadalomból, a hegyekbe, a természetbe vagy egy kolostor magányába.

Itt elsőre úgy tűnik, hogy meg is találjuk, amit kerestünk, mert a természet csendje, vagy egy zárt közösség csendes élete körülvesz bennünket, és ez a megtalált csend nyugalommal és boldogsággal tölt el. Ha ebben a nyugodt környezetben képesek vagyunk a fejünkben zajongó világot is lecsendesíteni, akkor külső csendet egy idő után követheti a meditációnak a gondolkodás elnyomásával kierőszakolt belső csendje és ideiglenes nyugalma is.

Ez a csend azonban nem hozzánk tartozik, nem a lényünk része.

Ezt az mutatja meg leginkább, hogy ha újra visszatérünk a társadalom zajos forgószínpadára, ha újra egy város zaja vesz körül bennünket, akkor rögtön oda lesz a nagy nehezen megszerzett nyugalmunk, eltűnik a féltve őrzött csendünk, mintha nem is létezett volna.

Ha szerencsénk van és a külső világ csendes marad körülöttünk, akkor a meditációnk csendje vész oda, valahányszor újra megjelenik az elme működése és elárasztanak bennünket a gondolataink és az érzéseink.

A fentiek mind azt mutatják, hogy valami baj van velünk, hogy elvétettük az irányt, amikor úgy gondoltuk, hogy a csend mágikus ereje megszabadíthat bennünket önmagunktól.

 A baj az, hogy rossz irányban kerestünk, amikor azt gondoltuk, hogy a csend az valami rajtunk kívül álló dolog, vagy valami olyasmi, amit az elme működésének az elnyomásával ki fogunk tudni erőszakolni.

A csend a lényünknek, azaz a Tudatnak az egyik minősége. Így aztán nem is veszítettük el soha, mert azt, ami vagyunk, azt nem veszíthetjük el. Legföljebb elfelejtkezhetünk róla.

Tehát belső lényünket kell újra megtalálnunk azáltal, hogy hagyjuk, hogy a Tudat újra önmaga tudatára ébredjen bennünk.

Ekkortól a csend állandóan velünk marad, már nem kell azt a külvilágban keresnünk vagy a gondolkodás elnyomásával kierőszakolnunk.

Ekkor bárhol tartózkodunk a világban, legyünk bár a legzajosabb pályaudvar forgatagában, a Csodát, a belső csendünket, a lényünket akkor sem veszíthetjük el soha többé.

Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója című könyvéből

 

A könyv megrendelhető itt: http://fmcf.kery.org/

3d-book-fmw-csf-large

A szerzőről

Frank M. Wanderer Ph.D. főiskolai tanár, transzperszonális pszichológus, tudatkutató.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s